A Szeged Első Lions Club adott otthont az 5. Zóna értekezletének

Az 5. Zóna értekezletére minden Klub megkapta a meghívást és a klubok többsége képviseltette is magát. A köszöntéseket követően elkezdődött a mindenki számára hasznos és értékes, tanulságos közös munka; a Klubok bemutatták az elmúlt időszak – főleg a pandémia tükrében – tevékenységeit; illetve terveiket a jelenlegi Lions évben.

Holló Viktória 3. Régióelnök Asszony bemutatta a 3. Régió, s azon belül az 5. Zóna jelenlegi állását:

-      a tagságra tekintettel, mind létszám, életkori és nemi felosztásra; ami alapján megállapítható, hogy az 5. Zóna tagjainak 50%-a 60 év alattiakból áll.

-      lehetőség van „Klubképzésekre” hivatalos trénerrel, ezekre a Klubok jelentkezését várjuk, a témák kiküldésre kerültek, de még egy alkalommal emlékeztetőként küldve lesznek (8 program közül lehet választani); lehet klub szintre is, lehet Zóna szinten is.

-      az Országos Honlapon elérhető a tagok számára készült „oktatási” anyag, kezdjük jobban használni. à ezt lehet fejleszteni, lehet hozzá ötleteket is adni

-      Országos Lions Bál – január 29.

-      Konvenció – június 10 (Gödöllő Királyi Kastély)

-      Ifjúsági Cseretábor program a Nyíregyházi Klub szervezésében lesz 2022-2024 között.

István Zsolt PDG bemutatta az 5. Zóna klubképviselői számára a Nagyköveti programokat. Ezzel kapcsolatosan is hasznos beszélgetésben vehettünk részt, körül határolva, kik lehetnek „nagykövetek”, illetve kezdeti lépéseket megbeszélve, miként induljunk el (miként alakuljon ki egy kapcsolathálózat országosan), hiszen nagyon nagy fókuszt kap manapság mind a környezetvédelem, mind az egészségügy.

Magyar Csanád az 5. Zóna elnöke beszélt arról, hogy a Szövetség anyaotthoni szűrésében való aktív részvételre kértek minket. Az öt Klub között jó lenne felosztani a 13 anyaotthont. Anyaotthononként 3db szemüveg kiváltására feljogosító „jegyet” tudunk adni. Bács-Kiskun-megyében 6db Anyaotthon van, Békés-megyében 3db, Csongrád-megyében 3db (a Kecskeméti Szent László LC egy anyaotthon szűrését már elvégezte).

Ezt követően a klubok képviselői ötleteket, tapasztalatokat osztottak meg, kérdéseket tettek fel egymás felé, ki, miként old meg problémás helyzeteket; milyen módon sikerül segítséget találnia, hogy a nemes célhoz eljuthassunk a göröngyös úton (téma volt a Leo-k és a fiatalabb tagok toborzása is). Ötletbörze, egymástól tanulás és kötetlenebb hangvitelű beszélgetéssel fejeződött be a találkozó.

Bátorítóan hangzó mondatok az értekezlet során:

-      Nem kell elkeseredni, ha visszautasítanak minket, majd a következő cég támogató lesz.

-      Családi programok és kifejezetten klubtagoknak szervezett események építenek, erősítenek. à

-      Esetleg lehetne Zóna focikupa is 

-      Optimista programokat kell célként megadni.

-      Üzemorvosok – iskolaorvosok – védőnők a „barátaink”, hogy a célközönségünket jobban lássuk.

Programok, amikre a többi Klubbot is szeretettel várnak:

A Szeged Első LC:

-      november 22. Szegedi Belvárosi Moziban Koncertet szerveznek (várnak szeretettel minden érdeklődő Lionst is) a Full Moon, a Storyville Jazz Band, Molnár Gyula részvételével. 19:00-kor

-      január 10. Szegedi Nemzeti Színház – Pál utcai fiúk (Veszprémi társulat)

-      február 19. „Nagy Bál” – A Szegedi Egyetem ’100’ éves alkalmából rendezett rendezvénysorozat szerves részeként

-      március 28. Modern Art Orchestra előadása – Bartók éve programsorozat részeként

-      szabadidős és klub tevékenységeik is lesznek!

A Kecskeméti Szent László LC:

-      október 29. Gála Est – Hírös Agórában, a Csonka színkör előadása: Na de megint? címmel

-      november 14. Jótékonysági Bor és Sajt gasztronómiai est

-      november 27. Jótékonysági Lions Estély

-      december – Adventi Színház előadás a Juhar utcai sérült gyerekek számára (pontos dátum később)

-      tavasszal Nemzetközi Labdarúgó Torna – értelmisérült emberek és egészségesek közös csapataiból áll (pontos dátum később)

-      tavasszal - Érzékenyítő foglalkozások az Érzékelések Kertjében

A Digital LC:

-      december 9. - IDEA Feszt – helyszín: Ápolóklub; középiskolás és ifjú ötletverseny – mentorálási program

Az Első Kecskeméti LC és a Békéscsaba LC ilyen eseményeiről később osztjuk meg az információkat.


Képgaléria

Hír kategóriák

Club híreink


Lions szövetség eseményei

LIONS Konvenció 2025
2025. május 23. 10:00

Club események


1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.



Adószámunk:

Számlaszám:


cím: ,

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba